Posztumusz díszpolgári címet adományoztak Bender Józsefnek


Életmód - 2022. március 31.
szerző: SH

bender-siklos-dij

A vár lovagtermében tartott ünnepség alkalmával csütörtök délelőtt kiosztották a városi kitüntetéseket és elismeréseket. Siklós Város Önkormányzata posztumusz díszpolgári címet adományozott Bender Józsefnek. Az elismerést fia, Bender Attila vette át.

Bender József 1922. március 10-én született Siklóson, egy nagy múltú, iparos család gyermekeként. Többségük hentes, így ő maga és két testvére is ebben a szakmában dolgozott.

1944. októberében vonult be katonának. Előtte a polgári iskolába járóknak kötelező volt a katonai előképzés, így részt vett a leventeképzőn. A cél a sportolás, ügyesség, az erő érvényesítése. A 40-es, 50-es években kalapácsvető válogatott sportoló volt. Részt vett országos, európai- és világversenyeken, de jó fizikai állapotának köszönhetően veteránként Rómában és Melbörnben is kamatoztatta kiváló tehetségét a veterán olimpián. Az országos leventebajnokságon kalapácsvetésben elért első helyezésének jutalma a jelenleg is működő siklósi sportpálya volt.

1951-ben kötött házasságot Herendi Ilonával, a házasságból két gyermekük született Attila és Ágnes.

1956-ban szervezkedés vádjával 6 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Büntetését 1957. március 8. napján kezdte meg, és 1960. április 1. napján amnesztiával szabadult a váci börtönből. A priusza 1989-ig, a rendszerváltásig érvényben volt.

Siklóson a szőlészet-borászat fejlődésében is elhivatott volt. Közös gondolkodásra sarkallta Siklós és térségének szőlő- és bortermelőit. Szakmai hozzáértése elismert volt amegyében.

Elnöke volt a Siklósi Szőlő- és Gyümölcstermelő Szakcsoportnak. Elnöke volt az újonnan megalakult Siklósi Borútnak. Első elnöke volt a megalakult Siklósi Tenkes Hegyközségnek. A városban és környékén szervezett borversenyekre borbírálóként állandó meghívást kapott.

A Történelmi Vitézi Rend tagja, vitézzé avatása 2002-ben Budapesten történt. A rendszerváltás után a Budapesti és Pécsi 56-os Szövetség tagja, valamint a Siklósi 56-os Szövetség elnöke. Bajtársai és rendtársai körében nagy tisztelet és szeretet övezte.

A rendszerváltás után több állami kitüntetésben részesült, de kitüntette az 56-os Szövetség, valamint a Történelmi Vitézi Rend is.

Példás családi életet élt, gyermekeit és unokáit a hazaszeretetre és nemzeti öntudatra nevelte. Hazaszeretete, figyelmes és odaadó magatartása példaértékű lehet minden ember számára. 2010. december 10-én 88 éves korában hunyt el.