Részegen fecsegte ki a bostai gyilkosságot a homoszexuális férfi


Baranya - 2023. június 1.
szerző: SH

bilincs-whiskey

Közel öt évig rejtegette barátja hulláját. Nem volt semmiféle nyomozási bravúr, egy költözés után a részeg fecsegés miatt derült ki a gyilkosság – vádat emeltek a Bostán elkövetett emberölés gyanúsítottja ellen.

A Baranya Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a bostai férfi ellen, aki 2017-ben megölte szomszédját, akit ezután évekig eltűntként tartottak nyilván.

A 23 éves Sz. Zoltán 2014-ben költözött Bostára, ahol összebútorozott élettársával, a 40 éves F. Attilával. Egyszer csak összevesztek, és nyakon szúrta, majd egy pokrócba csavarva. Az idősebb férfi 2017 június 24-én bejelentette a rendőrségen, hogy összevesztek, szerelme öt napja eltűnt és nem tudja hol van. Akkor nem találták, eltűntként kezdték körözni. Az esetről akkor a Siklósi Hírek is részletesen beszámolt.

A pokrócba tekert hulla néhány évig a padláson hevert, majd az udvaron található garázs alatti szerelőaknába került, amelyre hamut, meszet és különféle szemetet dobált.

2021 januárjában a gyilkos egy falubelijével elcserélte a házát, azonban közölte az új lakóval, hogy a garázsban elásta korábban elpusztult kutyáját, ezért annak maradványait elviszi magával az új házába. Azonban részeges volt és túl sokat fecsegett, ez pedig egyenes út volt a házkutatáshoz. Így találták meg a rendőrök a padláson heverő ember holttestét.