Siklós is felkerült a Mol kis benzinkutakat érintő döntésének listájára


Itthon - 2022. november 21.
szerző: SH

tankolas-benzinkut

Frissítette a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) azoknak a településeknek a listáját, ahol a Mol bejelentése nyomán ellátási korlátozással érintett kisebb kút található.

A vállalat a múlt héten jelentette be, hogy az ország működése és energiaellátása érdekében egyes kisebb kutak számára nem tudnak benzint és dízel üzemanyagot biztosítani a november 21-ével kezdődő héten.

Mint írták, azoknak az új viszonteladó ügyfeleknek szól az erről küldött tájékoztató, akik felé kiszolgálási kötelezettségük nincs, de a hatósági ár életbe lépését és az importkiesést követően szerződést kötöttek velük. Az átmeneti korlátozások határozatlan időre szólnak, és hetente felülvizsgálják stratégiájukat, valamint a szerződéses kötelezettségeiket minden esetben teljesítik. Az olajvállalat szerint 194 kutat nem fognak hétfőtől ellátni.

Az FBSZ frissített listájában Siklós is helyet kapott, valamint mellette Berhida, Gödöllő, Hajduböszörmény, Demecser, Besenyőtelek, Homokszentgyörgy, Martonvásár, Kápolnásnyék, Újfehértó, Pörböly, Hercegszántó, Kiskunhalas, Nagybaracska, Baja, Koppány, Gyöngyös, Tápióbicske, Balassagyarmat, Bakonycsernye, Nagytarcsa, Iklad, Jászfényszaru, Bogyiszló, Őcsény, Szedres, Füzesabony, Körmend, Sárvár, Jánosháza, Budakeszi, Nagykanizsa, Ózd, Zalaegerszeg, Zalaszentgrót, Maglód, Sóskút, Budapest, Mosonszentmiklós, Hosszúhetény, Dédestapolcsány, Szilvásvárad, Levelek, Tarcal, Szigetszentmiklós, Pécs, Nagyhalász, Mátészalka, Nyírbátor, Vásárosnamény, Porcsalma, Fehérgyarmat, Tiszavasvári, Hajdúnánás, Tiszacsege, Tiszaalpár, Nyíregyháza, Balkány, Nyírtura, Kisvárda, Alsónémedi, Szombathely, Kecskemét, Hetényegyháza, Bugyi, Kisköre, Tiszanána, Biri, Nagydorog, Tiszakécske, Taktaharkány, Hernád, Herceghalom, Maklár, Szentendre, Solt, Szentantalfa, Pusztaszabolcs, Fehérvárcsurgó, Aba, Sárszentmihály, Szigetszentmárton, Nyírkarász, Nyírbogdány, Lajosmizse, Szászvár, Kiskunfélegyháza, Molnaszecsőd, Berettyóújfalu, Felcsút, Mohora, Debrecen és Domoszló települések egyes kútjain lehet korlátozott az ellátás.

A helyben érintett egyetlen benzinkút, a Tesco parkolójánál található Avia korábban is jelezte, hogy gondok lehetnek az ellátással. A kút már az előző héten bejelentette, hogy nem ad a készleteiből hatósági áron benzint, később ezt minimálisan vételezhető mennyiségre módosította.