Száznál is több kerékpáros eredt Buga Jakab nyomába

Szombat délelőtt a vár udvarában eldördült díszlövés után elstartolt a járványhelyzet miatt idei évre halasztott első Buga Jakab kerékpártúra.
A Balatonkör Sportegyesület szervezésében és Siklós Város Önkormányzatának védnökségével, a Tenkes Mountain Bike csapatának partnerségében hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a térségen átvezető Buga Jakab kerékpártúrát. A Drávaparttól a villányi dombokig vezető útvonalnak két távon; a 26 kilométeres Családi körön és a 82 kilométeres Buga Jakab útvonalon lehet nekivágni, míg a vállalkozó kedvűek mindkét frissítőpontokkal tűzdelt útvonalat legyűrhetik.
A túrára a helyszínen is lehetett nevezni, így összesen több mint száz kerékpáros vágott neki szombat délelőtt az első, rövidebb távnak.
A kerékpáros rendezvény a Tenkes kapitánya című televíziós sorozat egyik szereplőjétől kölcsönözte nevét. Érdekesség, hogy a 8 epizódon át szereplő kitalált főhős, Buga Jakab marhatolvaj teljes névrokonságban áll egy előző évszázadban élt költővel és vitézzel. A sorozattal kapcsolatos további érdekességeket itt gyűjtöttük össze.