Szeptemberben rajtol az első Buga Jakab kerékpártúra


Régió - 2021. augusztus 3.
szerző: SH

kerekparuton

Hagyományteremtő céllal rendezi meg a Balaton Sportegyesület Siklós Város Önkormányzatának védnökségével az I. Buga Jakab kerékpártúrát. A résztvevők szeptember 4-én három távot teljesítve ismerhetik meg Siklós, Harkány, Máriagyűd, a Dráva part és Villány nevezetességeit.

Mint korábban beszámoltunk róla, a résztvevők a 82 kilométeres Buga Jakab körre, a 26 kilométeres Családi körre, az igazán nagy bicajosok pedig egy 108 kilométeres összevont szakaszon  eredhetnek a Tenkes kapitányának nyomába. A szervezők frissítőpontokkal és szervízlehetőséggel könnyítik a kihívást, de szükség esetére egészségügyi ellátást is biztosítanak a bicikliseknek.

Riegl Gábor, Siklós polgármestere kedden egy pécsi eseményen jelezte: céljuk, hogy a városba látogató érdeklődők megtapasztalják, hogy Siklós egy sportos, fiatalos, lendületes város tele építészeti és természeti látnivalókkal.

Őri László kiemelte, az elmúlt években 5,6 milliárd forintból indultak el kerékpárút építési és közlekedésbiztonsági fejlesztések a megyében. A most záruló fejlesztési ciklusban a megye különböző helyszínein, többek között Siklóson, Mohácson, Kozármislenyben, Szigetváron és Szentlőrincen is használják már a megépült beruházásokat, számos beruházás pedig jelenleg is zajlik.

A Baranya Megyei Önkormányzat elnöke emlékeztetett, hogy nemrég egy új, 17 kilométeres szakasz tervezése kezdődött meg, és terveik szerin a jövőben újabb turisztikai célú pályázati lehetőségek nyílnak meg Siklós és térsége előtt is.