Történelmi emlékhellyé nyilvánították a siklósi várat


Helyi hírek - 2022. július 28.
szerző: SH

var-naplemente

A kormány történelmi emlékhellyé nyilvánította a siklósi várat – jelentette be Szentgyörgyváry Péter várkapitány. Magyarországon a legutóbbi döntéssel immáron 61 ilyen nevezetességet tartanak számon.

A rangos besorolást nem az épített örökség, hanem a történelmünkben hagyott nyomuk, hátterük után ítélik meg egy-egy hely számára – ismertette Szentgyörgyváry Péter. A kiemelt jelentőségét a vizsgáló bizottságok több szempontból is alaposan körbejárták, mire amellett határoztak, hogy a nádorok váraként emlegetett örökségnek bizony helye van a nevesített emlékhelyek sorában – tette hozzá a felvételi kérelmet Riegl Gábor polgármesterrel előterjesztő várkapitány.

Mint kitért rá, a Soklyósiak során túl több nádort is jegyez a vár, így az ifjabb Garai Miklós és Perényi Imre is méltó elismerést kapott a felvétellel. Kevesen tudják, de Perényi Péter koronaőr lévén a szent korona is volt egy rövidebb ideig a várban. Ezeknél is fontosabb az a tény, hogy az 1526-os mohácsi ütközet után Kanizsai Dorottya temettette el a magyar elesetteket és kereste a túlélőket, de később, 1687-ben a második mohácsi csataként is emlegetett, a törököt visszaverő nagyharsányi csatában is fontos szerepet töltött be.

Azt remélem, a kitüntetéssel egy olyan közegbe kerül a siklósi vár, ahol újabb kapuk, lehetőségek nyílnak a pályázatok terén – fogalmazott Szentgyörgyváry Péter.

Az emlékhelyek között helye van a siklósi várnak, ezért külön öröm számunkra, hogy a folyamat ezzel a nevesítéssel realizálódott – mondta Riegl Gábor. A polgármester hozzátette, ez újabb lépcsőfokként igazodik ahhoz a folyamathoz, melyet a várkapitány, a város vezetése és a kormányzat is képvisel. A siklósiak büszkeségének, hazánk jelentős történelmi eseményeinek helyszínt adó várnak reményei szerint ez által is adódnak újabb lehetőségek pályázatok, támogatások útján fejlődni.