Egészséges táplálkozás, jobb közérzet
A szervezet természetes ellenálló képessége javítható, ha étrendünk megfelelő mennyiségben tartalmazza az immunrendszer felépítéséhez, aktivitásához szükséges teljes értékű fehérjéket, az ásványi anyagok közül vasat, szelént, magnéziumot, rezet, cinket, továbbá egyes...
Kevesebben vettek részt a tizenötödik zarándoklaton
Kevesebben indultak útnak a tizenötödik máriagyűdi zarándoklaton, mint a korábbi években. A két év kihagyás után megrendezett eseményen így is több mint félezren teljesítették a 25 kilométeres távot. A zarándokoknak az időjárás is kedvezett. A szombat délelőtti túra...
A teljes életutat átöleli az önkormányzathoz kerülő huszonöt festmény
Átadták azokat a festményeket, melyek Vida Dezső örökségeként a helyi intézmények falaira kerülve, illetve időszaki kiálltásokon állítanak emléket Siklós egyik legnagyobb festőművészének. Több száz festményből, rajzból, rézkarcból és térplasztikából álló...
Siklósi tűzoltók vehettek át elismeréseket
Munkavégzésük során nyújtott kiemelkedő teljesítményük elismeréséül vehettek át jutalmat a megye tűzoltói. A kitüntetettek sorában a Siklósi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományának tagjai is helyet foglalhattak. Mácsai Antal tűzoltó ezredes, a Baranya Megyei...
Óriási sikerrel indult a Kinizsi, a nép fia
Szerelem, vér, hazafiasság és árulás is helyet kapott abban a darabban, ami a várkapitány ötlete nyomán született: csütörtök este első közönsége előtt mutatták be a...
Jótékony célt szolgálnak a Siklós szívében gyűlő kupakok
A Siklósi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ partnerségével indított jótékonysági kezdeményezést a város önkormányzata. A postával szemben lévő...
Fény derült a Perényi köz festményének rejtélyére!
A Perényi köz felújításával és kivilágításával előtérbe került az egyik szomszédos ház kerítésére festett kép – mely inkább szekkó mint freskó. Sokan a járda...
Ingyenes koncertek várják szombaton a vár mellett
A Tenkes Családi Piknik rendezvénysorozatával tér vissza a gasztronómia a siklósi vár falai mellé. A szombati rendezvények ingyenes koncertekkel zárulnak. A vár előtti...
Ostrom, koncertek és forgatag – itt a Várfesztivál programja
Előadások, felvonulás, bemutatók, esti partyik, a koncertek sorában pedig The Minds és Charlie is szerepel a Siklósi Várfesztiválon augusztus 13. és 15. között, de nem marad el a siklósi...