Műtőblokk és fogászati klinika is épül Pécsen
Uniós és hazai forrásból több mint hétmilliárd forintból új fogászati klinika épül Pécsen, új műtőblokkot építenek, fejlesztik a gyermekpszichiátriát, a gyermekek sürgősségi ellátását, az idegsebészeti klinikán pedig műtőfelújítás és eszközbeszerzés történt. Az...
Hamarosan levelet küld a NAV fontos határidőkkel!
Változik idén a gépjárműadók számítási rendszere: a korábbi kerekítéses módszer helyett immáron pontos összeget kell majd befizetni. Az adóhatóság elmondja azt is, milyen határidőkkel. Idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos...
Hiába zár be a kis kút, 5 kilométeren belül akkor is lehet majd tankolni
Az állam élni fog azzal a jogával, hogy maga jelölje ki a benzinkút működtetőjét azokon a helyeken, ahol bezárás miatt nem lehetne 5 kilométeren belül üzemanyagot venni – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely jelezte, ahol szükséges, a Mol...
Programokat, múzeumokat és emlékházakat támogat a kormány a Petőfi-emlékévben
Az Országgyűlés tavaly nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. A kormány 9 milliárd forintot biztosít a 2022-2023-as Petőfi-emlékév...
Rossz hírünk van az autósoknak
Újabb hat forinttal drágult a benzin és gázolaj literenkénti ára szerdán. Január eleje óta már 50 forinttal kell többet fizetni az üzemanyagért a hazai kutakon. Legutóbb...
Pécsen gyártaná a napelemes tetőcserepeket a Terrán
Már toborozza a munkatársakat a Terrán tetőcserépgyártó a pécsi üzeméhez. Mint írják, az új gyárberuházás keretében napelem panelek gyártását kezdik meg a...
Ne csodálkozzon, ha kerekítve kapja a gépjárműadós csekkeket
Már kézbesítik a gépjárműadók határozatait, ami mellé ezer forintokra kerekített csekkeket osztogatnak. Van, aki jobban jár párszáz forinttal, de vannak, akiknek többet kell...
Gazdaságvédelmi alap – több mint 200 milliárd átcsoportosításáról döntöttek
A Gazdaságvédelmi Alap terhére 235 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány. Az egyes projektek támogatása mellett olyan általános célokat is megjelölnek,...
Gulyás: a kormány valamennyi településsel tárgyalni fog
A Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőiből álló kormánybizottság fog tárgyalni valamennyi képviselő-testülettel – jelentette be a...