Három elemmel bővül a siklósi értéktár, egy nevezetességet megyei értékké terjesztenek fel

Hétfői ülésén három új elem felvételéről döntött a Helyi Értéktár Bizottság – közölte a Siklósi Hírekkel Riegl Gábor. A polgármester kiemelte, egy siklósi kincs megyei értéktárba való felvételét is a testület elé terjesztik.
Mint Mojzes Tamás, a területért felelős alpolgármester emlékeztetett, a Haraszti Attila elnök és Csuga Zoltánné tagságával negyedik éve működő bizottság számos helyi nevezetességet emelt már a helyi értéktárba.
A háromfős bizottság legutóbbi ülésén arról határozott, hogy Németh Sára keramikus művész mestersége, a máriagyűdi Szentkút és a siklósi zsidó temető is helyet kap a nevesített a siklósi értékek között. A bizottság másik döntése értelmében a képviselő-testület elé terjesztik a Máriagyűdi Bazilika felvételének kezdeményezését a megyei értéktárba.
Az alulról felfelé építkező rendszerben a települési értéktár elemire épül a megyei jelentőségűként is elismert örökségek felsorolása, majd az arra érdemesek számára következik a nemzeti értékké, hungarikummá nyilvánítás. A sor legalsó szintjén tevékenykedő Helyi Értéktár Bizottság 2014-ben alakult, és korábban helyi nevezetességek közé emelték a vár mellett a dzsámit, a katolikus, református valamint a szerb-ortodox templomot. 2020-tól a helyi értékek sorában tartják számon a Tenkes kapitánya kultusza mellett a siklósi Vince nap szokását is, 2021 őszén pedig a Máriagyűdi Bazilika, a Dolce Hegedűegyüttes, a Siklósi Tenkes Vegyeskar, a Siklósi Ifjúsági Fúvószenekar és a Siklósi Vár és Múzeumbaráti Kör lett beemelve a felsorolásba. A kiemelt értéktár 2022 óta jegyzi a Siklósi Szalon, a Szentgyörgyváry fényképészet, Kövesdi László cipészmester, Szántó Ákos szíjgyártó, a levendulás ház és a siklósi temetőkápolna örökségét is. Legutóbb – 2023 novemberében – Várhegyi Lajos kovácsmester és Gusztáv Titusz kőfaragó mester alkotó munkássága, valamint a szőlősgazdáink Szent Orbán-napi ünnepe lett a nevezetességek közé emelve.