Vádat emeltek a gyilkosok ellen, akik rágyújtották baranyai kastélyát a milliárdosra


Baranya - 2022. szeptember 8.
szerző: SH

illusztráció
illusztráció

A Baranya Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés miatt emelt vádat két férfi ellen, akik bári kastélyát rágyújtva végeztek a milliárdossal, hogy megszerezzék vagyonát.

A színesfémkereskedelemből meggazdagodott Mészáros István holttestét két éve találták meg a leégett bári Fehér-kastély romjai között.

Élettársa 2018-ban meghalt, ezt nem tudta feldolgozni, az alkoholba menekült. Ezt kihasználva bűnözői csoportok szálltak rá, élősködtek rajta. A két vádlott 2020 tavaszán költözött be a sértett budapesti házába. Elhatározták, hogy megszabadulnak tőle, ezért gyógyszereit italába keverték.

A vádlottak több úton próbáltak a sértett vagyonához hozzájutni. Többek között a férfi tudta nélkül értékesítettek egyik cégének telephelyéről nagy mennyiségű fém hulladékot. A sértett értékpapírjainak egy részét, közel 180 millió forint értékben megkísérelték értékesíteni, a vételárat megszerezni – áll a vádiratban.  A sértett 2020 júniusától gondnokság alatt állt, ekkor a vádlottak őt bári kastélyába költöztették. A kastélyból hónapokon keresztül, több tízmillió forint értékben tulajdonítottak el bútorokat, borokat. Ez időtől kezdődően a vádlottak a férfit gyakorlatilag fogva tartották, bántalmazták.

A sértettnek 2020 augusztusában Budapesten rendőrségen, illetve járási hivatalban kellett volna megjelennie, amit a gyilkosai mindenképpen meg akartak akadályozni. Elhatározták, hogy megölik. Egyikőjük éjszaka megfojtotta Mészárost, majd a kastélyban benzint locsolt szét és rágyújtotta a holttestre. A férfi ezután szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt.

A vádlottak cselekménye előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas. Az ügyészség a vádiratban életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A Siklósi Hírek korábban itt írt az eset részleteiről.