Gyanúsítottként hallgatták ki a drogost, majd lopott egy taxit és megölt két másik embert is
Egy 43 éves férfi lopott taxival okozta az Árpád hídi három halálos áldozattal járó balesetet – közölte a rendőrség. A férfit nem sokkal a tragédia előtt kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, de szabadon engedték. Egy 43 éves férfi szerda...
Minden igénylő állatvédő egyesület kap támogatást
Mintegy 280, a május elején meghirdetett pályázaton résztvevő állatvédő egyesület megkapja az állami támogatást. Az egyesületek 300 ezer és 10 millió forint közötti igényeket nyújtottak be, melyek közül valamennyi olyat támogatnak, mely formailag helyesen lett beadva. A...
A kisvállalkozásokat segítő akciótervet indít a kormány
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja a kisvállalkozások működési környezetét, és szeptember végéig versenyképességet segítő akciótervet hirdet meg számukra – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton közölte, hogy az akcióterv kiterjed majd többek...
Orbán Viktor átvette a tanács soros elnökségét
Hivatalosan is átvette a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanács soros elnökségét Magyarország Belgiumtól. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben tárgyalást folytatott Alexander De Croo belga kormányfővel. A találkozó keretében a magyar...